Csatószegi Viktor

                                            

                                                          ISMÉT  A  ZENÉRŐL  TŰNŐDTEM…

 

Ezúttal magáról, " A" zenéről kívánok szólni. Elöljáróban: nem vagyok hivatásos muzsikus, csak megadatott nekem, hogy már kis gimnazista koromban gyakran vittek el magukkal drága szüleim a Zeneakadámiára, és fogadtak mellém zongoratanárnőt, megadva ezzel a zenei alapokat. Mondhatnám; én genetikailag kódolva vagyok erre a csodára, mégis inkább azt vallom, hogy ezzel én személyesen lettem megajándékozva, mert ezt nem lehet megtanulni, alsó, közép, és felső fokon sem.  Lehet  tanulni szolfézst, zeneelméletet és történetet, lehet a könyvtárad polcain százával e tárgykörben írt értékes könyv,
pl. a Brockhaus-Riemann 3 kötete, a drága Szabolcsi Bence munkái, és az általam végtelenül nagyra becsült Pernye András, akit szinte minden alkalommal ott láttam a Zeneakadémián, és alig vártam, hogy a recenzióját olvashassam a M.Nemzetben; vajon, közel állnak-e véleményeink az elhangzottakról? (Szinte minden esetben egyetértettem vele, - kivéve az utolsó lépését... De ennek nem én vagyok a bírája.) Alfred Dürr,  Rajeczky Benjamin, Bartha Dénes, és még a Grove monográfiák sem, sőt; valamelyik hangszer technikailag jó kezelése sem... Mindez nulla, ama definiálhatatlan valami nélkül, amit én karizmának hívok. (Khárisz= adomány, ajándék. Ergo; nem izzadságos energia, és idő befektetés, nem megvásárolható, hanem: - MEGKAPHATÓ...)

Mindezek után; mi a zene? Barátaim, ha én ezt tudnám megválaszolni, nem ember, hanem minimum  arkangyal  lennék. Könyvtárnyi anyag tárgyalja ezt a kérdést, sokféle aspectusból vizsgálják, de kimeríteni képtelenség ezt a titkot. Erre akkor döbbentem rá, amikor egy csendes éjszakai órán meghallgattam egy Bach zongoraművet Heléné Grimaud előadásában, aki korunk egyik legnagyobb pianistája, olyan, aki nem csupán értő módon, és virtuóz technikával ad elő egy művet, hanem egylényegűvé válik eközben a szerzővel, s maga is muzsikává szublimálódik. Karizmatikus...

A tudományok világa két főcsoportra oszlik: reáliákra, és humanióriákra. Az első csoportba tartozik pl. a természettudomány, annak sok alfajával, a közgazdaságtan, és az összes műszaki tudomány. A másodikba a bölcselettudományok, pl: a filozófia. pszichológia, teológia, irodalom, nyelvészet, történettudományok, és a művészettudományok. /Képzőművészetek, építőművészet, és ZENEMŰVÉSZET.) Nos, ezzel a legutóbbival kívánok most foglalkozni, azzal, ami TÖBB, MINT TUDOMÁNY, NOHA VAN TUDOMÁNYOS, ELMÉLETI RÉSZE, DE AZ  NEM  MAGA  A ZENE.  "Akinek füle van a halláshoz, hallja meg." - Azt írtam, hogy a zene több, mint tudomány. Nos, azért, mert a felsoroltakat értelemmel, racionális képességgel el lehet sajátítani, mint pl. az arisztotelészi, szisztematikus logikát, benne a szillogizmusokat, amelyek máig meghatározzák a filozófiai gondolkodás alapját. Ugyanígy, a természettudományokat, és a műszaki világ ismeretanyagát is, amely a matéria, az anyag világának rendszerezett ismeretelmélete. Azt is látnunk kell, hogy még a képzőművészetek szellemi tartalma is anyagi eszközökön keresztül manifesztálódik, ezeken keresztül tudnak rámutatni a szuper-naturálisra. Mindezek arról szólnak, amit az öt érzékszervünkkel megragadhatunk. Irányulása: lentről felfelé.
A zene pedig fentről jön ,- lefelé.  Ez akkor is így van, ha tudjuk, hogy anyagi eszközökkel gerjesztünk hanghullámokat. Igen, DE AMI  EKKOR KELETKEZIK,  AZ  TÚLMUTAT  MINDEN  IMMANENS  MAGYARÁZATON! A zene anyagtalan, szellemi. (Pneuma.) Azokat az anyagból álló zenei instrumentumokat az ihletett szerző, és a karizmatikus előadók definiálhatatlan lelki tartománya informálja. A legkisebb rezdülésükig.
Köteteket lehetne írni a zene hatásáról, a szíveket megérintő, életeket formáló erejéről, az erre fogékony embereknél. Közel hozza az emberi jelenséghez a metafizika valóságát... Aki ült már koncert  termekben, s vetett néhány pillantást a csoda megszületésekor az előadók, vagy a hallgatók arcára, az tudja, megtapasztalta, hogy miről írok, mi az átszellemülés élménye. Az, amit  csak  megközelíteni képes egy Raffaello,  Fra Angelico festmény, vagy egy Babits, Ady, Reményik, Pilinszky vers...

Végül; a zene fölött is van egy "tartomány," amit lehet "Baszileiának" is hívni, eredője minden spiritualitásnak, így a zenének is, de ez  már  meghaladja egy zenéről szóló töprengés határait...

 

 

 

Hirdetés.

Állás lehetőség az Ország elsőszámú rádiójában, a Kossuthon...


    Ha pöszén beszélsz, ha képtelen vagy 2 másodperces szünetet tartani egy-egy össze nem függő hír között, ezzel zavarosan összemosva őket, ha felolvasás közben magas C-re siklik fel a hangod, (különösen számok olvasásakor,)  ha a sorsod kellemetlen, "karcosan éles" hanggal ruházott fel, akkor gyere azonnal, rögtön felveszünk bemondónak. S végül, ha nem volt gyerekszobád, így fogalmad sem lehet arról, hogy köszönj a hírek végén bejelentkező meteorológusnak, akkor még fő-műsor vezetőnek is kinevezünk! - Mi sutba dobtuk a régi, elavult módszert, amikor alaposan, szakmailag megvizsgálták az aspiránsokat, kiképezték, és csakis akkor kaphattak mikrofon engedélyt, ha erre alkalmasnak találtattak. A "kedves hallgatók" idegei? Ugyanmár....
A fentiekről: Nem rád, -ÉRTED haragszom!!!

A fenti soraimhoz -annak átgondolása után,- szeretnék egy kiegészítést tenni. Íme: A higgadt objektivitás megköveteli, hogy a negatívumok mellett elismerésemet fejezzem ki azoknak a kiváló bemondóknak, akik nem csupán kellemes orgánumukkal, hanem értő, tisztán artikulált megszólalásaikkal, intelligens hangsúlyozásaikkal erősítik a Magyar Rádió jó hírnevét, és megbecsülést vívnak ki ennek a szép szolgálatnak. Állítom; ők vannak többen! Ha nem soroltam fel a morgolódásomat kiváltó neveket, akkor ezen kiváló bemondókéit sem sorolom, mert ha csak egyet is kifelejtenék, joggal támadna sértődés. Csendben meghajtom a fejem előttük...